MSA – Mérőrendszer elemzés

Two,Automotive,Engineers,Working,On,Electric,Car,Chassis,Platform,,Taking

Képzés leírása

A képzés célja, hogy

  • a résztvevők megértsék a mérőrendszerek értékelésének elveit és gyakorlatát
  • képesek legyenek a gyakorlatban eldönteni egy vizsgálati folyamatról (mérőrendszerről), hogy alkalmas-e egy adott méréses, illetve minősítéses feladat végrehajtására
  • váljon számukra világossá a teljes mérőrendszer elemzési folyamat, és ezen belül az R&R vizsgálat menete, valamint a kapott eredményének értelmezése
  • az egyes összetevők alapján következtetéseket tudjanak levonni a hibák okára vonatkozóan is.

 

Javasolt a képzés előtt a Statisztikai folyamatszabályozás (SPC) ismeretek megszerzése, amely nagyban könnyíti a módszer megértését és készség szintű elsajátítását.

Tematika

  • A mérésből fakadó döntési hibák, ezek következményei
    • Első és másodfajú döntési hibák és következményeik
    • A döntési hibák, mint a mérési eredmények korlátozott minőségének következményei
    • A döntési hibák valószínűségének csökkentésének lehetősége, a mérendő jellemzőre vonatkozó tűrésmező szélessége és a mérési bizonytalanság közötti összefüggés
    • Kapcsolat az R&R értékekkel
  • Metrológiai alapfogalmak
    • Mérendő mennyiség valódi értéke, helyes értéke, mérési hiba, rendszeres hiba
    • Torzítás (mérőeszközé)
    • Ismételhetőség (mérési eredmények ismételhetősége)
    • Reprodukálhatóság (mérési eredmények reprodukálhatósága)
    • Felbontás
    • Mérőeszköz metrológiai stabilitása
    • Nem egzakt metrológiai fogalmak (pontosság, precizitás) jelentése és helyettesítésük egzakt metrológiai fogalmakkal
  • Az AIAG MSA módszerei
    • Az R&R módszer, mint a mérési bizonytalanság számítását kikerülő eljárás
    • Mit csinálunk akkor, amikor egy R&R vizsgálatot végzünk?
    • Az R&R vizsgálatok menete
    • Az R&R vizsgálatok eredményeinek értelmezése (%R&R, ndc érték, különböző diagramok)
    • Mennyire higgyünk a kapott %R&R értéknek?
    • A folyamatképesség és az R&R közötti kapcsolat
    • Stratégia kialakítása a mérésekkel kapcsolatos erőforrások optimális elosztására az elemzések eredményei alapján
    • Attributív vizsgálóeszközök (idomszerek) elemzése: egyszerűbb és bonyolultabb módszerek)
    • Korábbi vizsgálatok eredményeinek elemzése, illetve a résztvevők által hozott elemzések értelmezése
    • Alternatívák, amikor nem lehet R&R vizsgálatot elvégezni (roncsolásos vizsgálatok esete)

Gyakorlatorientált, intenzív képzési tevékenység, előadások, esettanulmányok és azok feldolgozása, csoportmunka, csoportonkénti prezentáció, írásos tananyag valamint egyéni felkészülés.

A képzés vizsgával zárul, amelyről a résztvevők 70%-os eredmény felett cégünk által regisztrált kétnyelvű tanúsítványt kapnak, 70%-os eredmény alatt részvételi igazolást állítunk ki részükre. Az eredménytelenül vizsgázóknak díjmentes lehetőséget biztosítunk a sikertelen vizsga pótlására.

Középfokú végzettség javasolt

Elsősorban autóipari beszállító vállalatoknál dolgozó különböző szakirányú szakembereknek, akik az ilyen jellegű vállalatoknál különböző funkciókban és szinteken vezetői feladatokat, vagy önálló felelősségi körrel rendelkező munkakört látnak el. Minőségügy, folyamat fejlesztés és termelés területén dolgozó szakembereknek és vezetőknek. Ajánljuk továbbá belső és független konzulenseknek, leendő auditoroknak is.

Javasolt a képzés előtt a Statisztikai folyamatszabályozás (SPC) ismeretek megszerzése, amely nagyban könnyíti a módszer megértését és készség szintű elsajátítását.

Jelentkezés

Erre a képzésre: MSA – Mérőrendszer elemzés

A feltüntetett árak NETTÓ árak, az ÁFA-t nem tartalmazzák. A hatósági-, az engedélyezett szakmai képzések és a támogatott engedélyezett tréningek ÁFA mentesek.

Képzések
Helyszín: Budaörs
Kezdés: 2024-09-23
114.000 Ft
Partneri ár: 101.000 Ft
Időtartam: 2 nap
Ütemezés: 2024.09. 23-24. napokon 9:00-17:00 óra között
főt jelentkeztetek
Helyszín: Online formában
Kezdés: 2024-09-23
114.000 Ft
Partneri ár: 101.000 Ft
Időtartam: 2 nap
Ütemezés: 2024.09. 23-24. napokon 9:00-17:00 óra között
főt jelentkeztetek
Helyszín: Budaörs
Kezdés: 2024-11-11
114.000 Ft
Partneri ár: 101.000 Ft
Időtartam: 2 nap
Ütemezés: 2024.11.11-12. napokon, 9:00-17:00 óra között
főt jelentkeztetek
Helyszín: Online formában
Kezdés: 2024-11-11
114.000 Ft
Partneri ár: 101.000 Ft
Időtartam: 2 nap
Ütemezés: 2024.11.11-12. napokon, 9:00-17:00 óra között
főt jelentkeztetek

Vélemények

A korábbi résztvevők tapasztalatai és visszajelzései segíthetik a képzés minőségének és hatékonyságának felmérésében, valamint abban, hogy reális elvárásokkal vághasson neki a tanulásnak. Ezen vélemények alapján könnyebben dönthet, hogy a képzés megfelelő-e az igényeinek, és megfelelő erőfeszítést tehet a sikeres tanulás érdekében.

Képzéseinket kihelyezett formában is megszervezzük, akár teljes mértékben vállalatra szabva. Amennyiben kihelyezett képzést szeretne, kérjen ajánlatot!

Kapcsolattartók

Elsődleges

Kérjük, először nála érdeklődjön!

por 1024×1024
Pór Valéria
Tréning menedzser
Élelmiszeripar, Lean, Six sigma, Autóipar

Másodlagos

Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.

pany 1024×1024
Pány Gabriella
Tréning menedzser
Autóipari és auditor képzések

Kapcsolódó képzéseink

Tekintse meg és válasszon hamarosan induló képzéseink közül!

Egyedi ajánlatkérés

Ajánlatkérés