Figyelem, előjelentkezési akció! Most 10% kedvezmény minden 2024-ben induló képzésre. Az akció 2023.12.31-ig érvényes.

Munkahelyi elsősegélynyújtó tréningünkön életmentő tudást szerez!

Képzés leírása

Olyan munkavállalók képzése, akik a munkahelyi balesetek során megfelelő felkészültséggel és hozzáértéssel képesek ellátni az esetlegesen rászoruló munkatársukat. A cél elérése érdekében a képzésben résztvevő hallgatókkal megismertetjük az elsősegélynyújtás általános szabályait, alapfogalmait, módszereit. Az elméleti képzésen túl gyakorlati feladatokon keresztül sajátíthatják le a különböző elsősegélynyújtási technikákat. A gyakorlatok való életben való felhasználásának elősegítéséhez azújraélesztési gyakorlatot ambu babával/fantommal és automata defibrillátorral oktatjuk. A képzést rutinos és naprakész ismeretekkel rendelkező Mentőtisztekkel, Mentőápolókkal, Egészségügyi szakoktatókkal együttműködve szervezzük, így a szakmai háttér biztosított ahhoz, hogy jól képzett, szükség esetén segíteni tudó kollégáik legyenek a képzés elvégzése és a sikeres vizsga letétele után. Az oktatott elméleti tananyaghoz/előadásokhoz elektronikus hozzáférést biztosítunk résztvevőink számára, melyet a tanfolyam végeztével is elérhetnek, újraolvashatnak, újranézhetnek.

A képzés jogszabályi háttere: 

  1. évi XCIII. törvény a munkavédelemről: „46.§ A munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.”

A képzési kötelezettséget a 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet írja elő:

  1. § (1) Minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani. Egy vagy több elsősegélynyújtásra szolgáló – hordággyal is könnyen megközelíthető – helyiséget kell biztosítani ott, ahol a helyiségek mérete, a végzett tevékenység jellege, és a balesetek gyakorisága  ezt indokolja.

 

Kihelyezett képzés vagy egyéni igények esetén kérje külön árajánlatunkat.

 

Cpr,Training,Medical,Procedure,Workshop.,Demonstrating,Chest,Compressions,And,Use

 

A Munkahelyi elsősegélynyújtó képzés tartalma:

A korszerű elsősegély általános kérdései (az elsősegélynyújtás általános szabályai, az életveszély és az erre utaló tünetek, a klinikai és biológiai halál)

Reanimáció (félautomata defibrillátor használata, a reanimáció azaz újraélesztés ABC-je;BLS)

Vérzés csillapítás (módszerek, nyomókötés készítése és felhelyezése; speciális vérzéstípusok és ellátásuk)

Sebvédelem – sebellátás

Elsősegélynyújtás töréseknél és ficamoknál (törések és ellátásuk; ficamok és rándulások ellátása; a koponya és a törzs csontjainak sérülése)

Kimentés, szállítás, segélykérés (a mentőszolgálat értesítése; elsősegélynyújtás tömeges baleset esetén)

Egyéb sérülések és rosszullétek, munkahely specifikus balesetek és ezek ellátása (hasi sérülés, belső vérzés; égési sérülés ellátása; a shock fogalma, felismerése, shock-védelem; elsősegélynyújtás áramütés és villámcsapás sérültjeinél; elsősegélynyújtás vízi baleseteknél; elsősegélynyújtás hőguta, napszúrás esetén; elsősegélynyújtás a leggyakrabban előforduló mérgezéseknél; elsősegélynyújtás elektromos áram okozta baleseteknél)

A képzés tematikája gyakorlat orientált, ezért a kiképzett elsősegélynyújtó magabiztosan fog segítséget nyújtani szükség esetén. A munkavállalói kiképzésével egy munkáltató nem csak eleget tesz a törvényi előírásoknak, hanem biztosítja, hogy szükség esetén életet mentsenek kollégái!

Sikeres vizsga után a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága által elfogadott tanúsítványt állítunk ki.

 

Nem igényel végzettséget

Az IWS Solutions Kft jelentkezéskor, illetve egy-másfél héttel a képzés megkezdése előtt visszaigazolja a képzésen való részvételüket.

Az IWS Solutions Kft a képzési időpontok változtatási jogát fenntartja abban az esetben, ha a jelentkezők száma nem elegendő a képzés indításához, vagy amennyiben az előadó biztosítása elháríthatatlan akadályba ütközik. Az új időpont kijelölését a megrendelőkkel egyezteti.

A képzést igény szerint kihelyezett formában is megszervezzük, kérje árajánlatunkat!

A képzés részvételi díját ÁFA terheli! A feltüntetett képzési díj az ÁFA-t még NEM tartalmazza!

A megújító képzés elvégzése nem kötelező, de kétévente ajánlott a magabiztos és friss tudás fenntartása céljából.

nem szükséges

Időtartam

1 nap

Képzés díja

25.000 Ft 22.500 Ft

Vizsgadíj

Képzési díj tartalamzza

A feltüntetett árak NETTÓ árak, az ÁFA-t nem tartalmazzák. A hatósági-, az engedélyezett szakmai képzések és a támogatott engedélyezett tréningek ÁFA mentesek.

Választható képzések

Válasszon egy képzést és adja meg a jelentkeztetni kívánt személyek számát!
Egyszerre csak egy képzésre lehet jelentkezést leadni.

Debrecen 2023-12-08
25.000 Ft
Időtartam: 1 nap
Ütemezés: 2023.04.14.-én 9:00-15:40 óra között
főt jelentkeztetek
Budaörs 2024-01-23
25.000 Ft 22.500 Ft
Időtartam: 1 nap
Ütemezés: 2023.04.14.-én 9:00-15:40 óra között
főt jelentkeztetek

Képzéseinket kihelyezett formában is megszervezzük, akár teljes mértékben vállalatra szabva. Amennyiben kihelyezett képzést szeretne, kérjen ajánlatot!

Kapcsolattartók

Elsődleges

Kérjük, először
nála érdeklődjön!

Másodlagos

Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.

molnar 1024×1024

Elsődleges

Kérjük, először
nála érdeklődjön!

Molnár Fruzsina
Tréning menedzser
Munkavédelem, egészség és biztonság
papp 1024×1024

Másodlagos

Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.

Papp Tímea
Oktatásszervező
SCC/VCA tréning és vizsga

Hasonló képzéseink

AKCIÓ
koordinata merogep kezelo kepzes

Koordináta-mérőgép kezelő szakember – alap képzés

A képzés célja: Az alapvető ismeretek átadása az ipari – mérőszobai koordináta méréstechnikával kapcsolatban kezdő és haladó méréstechnikusok számára. A mindennapi 3D méréstechnikai tevékenységek alapjainak a használati elveire helyezve a hangsúlyt. A képzés során a mérés alapjai mellett a mérettűrések, a méréssorrend tervezés, valamint a méréseink során megjelenő bizonytalanságok alapjaiba vezetjük be a résztvevőket. Kapcsolódó képzés, 2. szint, haladó képzés: Koordináta-mérőgép kezelő szakember – haladó képzés  
255.000 Ft 229.500 Ft
Időtartam: 4 nap
Car,Factory:,Female,Automotive,Engineer,Wearing,Hard,Hat,,Standing,,Using

Hibamentes gyártás – LEAN zero defect eljárások tréning

A képzés célja a résztvevőkkel megismertetni, hogy milyen módszerekkel tudunk hibabiztos rendszereket kialakítani, bevezetni. Programunkban bemutatjuk a hiba és selejt típusokat, a selejtek forrásainak típusait, valamint a gyökérok-elemzési és hibabiztos technikák alkalmazásait is.
Időtartam: 2 nap
AKCIÓ
Portrait,Of,A,Happy,Young,Beautiful,Female,Engineer,Wearing,White

VDA 6.3 folyamatauditor képzés

Megismerkedni a VDA 6.3:2023 audit-, és auditori követelményekkel, annak használatával egy ISO 9001 vagy IATF 16949 tanúsítással rendelkező szervezetnél, illetve beszállítóinál. A cél hogy hű képet fessünk a vizsgált folyamatokról, feltárva azok gyenge pontjait, illetve a feltárt hiányosságok kijavítására intézkedéseket hozni, a meglévő erőforrások lehető legjobb kihasználásával.
180.000 Ft 162.000 Ft
Időtartam: 4 nap

Egyedi ajánlatkérés

Ajánlatkérés