Figyelem, előjelentkezési akció! Most 10% kedvezmény minden 2024-ben induló képzésre. Az akció 2023.12.31-ig érvényes.

Emelőgép-ügyintéző szakmai képzés

Képzés leírása

Az Emelőgép-ügyintéző képzés célja olyan szakember képzése, aki a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában alkalmazható kompetenciákkal rendelkezik az üzemeltető tevékenységi területén működő emelőgépek körében az üzemeltető munkáltató által ráruházott üzemeltetői feladatok végrehajtásában.

Elősegíti a munkahelyi balesetek megelőzését, valamint az emelőgépek váratlan meghibásodásából adódó munkabalesetek, vagy személyi sérüléssel nem, csak anyagi kárral járó kvázibalesetek és termeléskiesések költségnövelő hatásának csökkentését.

Gondoskodik, hogy az emelőgépek biztonságos üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírásokban, a nemzeti szabványokban és az emelőgép dokumentációban, illetve az üzemeltető belső szabályzatában előírtak a megbízatása területén maradéktalanul végrehajtásra kerüljenek.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • Együttműködni munkahelyi vezetőivel, szakembereivel, munkavállalókkal, külső szakértőkkel, karbantartókkal stb. annak érdekében, hogy az emelőgépekkel végzett tevékenységgel összefüggő kockázatok minimális szintet érjenek el.
  • Közreműködni az üzemeltető munkáltató munkavédelmi feladatainak megvalósításában;
  • Gondoskodni az emelőgép üzembe helyezésének megszervezéséről, a teherfüggesztő eszközök használatba vételéről, rendeltetésszerű használatáról, biztonságos állapotának megőrzéséről, az időszakos vizsgálatról és a karbantartás szakszerű és rendszeres elvégeztetéséről.
  • Nyilvántartani és megőrizni az emelőgép, a teherfüggesztő eszköz minden okmányát az emelőgép, illetőleg a teherfüggesztő eszköz kiselejtezéséig, különösen az időszakos vizsgálatok eredményeit, dokumentálását, a karbantartási munkák, a fődarab-, a kötél-, a horog- és a lánccserék előírás szerinti bizonylatait, tanúsítványait, emelőgép naplóit, szerelői nyilatkozatot.
  • Naprakészen vezetni az emelőgép, a teherfüggesztő eszköz üzemeltetési dokumentációját, nyilvántartását és azokat az emelőgép selejtezéséig megőrizni.
  • Biztosítani, hogy az emelőgép a gépdirektíva [16/2008 (VIII. 30.) NFGM rendelet] szerinti használati utasítása – az emelőgép kiselejtezéséig – az üzemeltető rendelkezésére álljon, valamint biztosítja, hogy az emelőgép rendeltetésszerű használatának leírása az emelőgép kezelő számára biztosítva legyen.
  • Gondoskodik az emelőgép, valamint a teherfüggesztő eszköz rendeltetésszerű használatáról, illetőleg használaton kívül, előírás szerinti tárolásáról.
  • Ütemezni és ellenőrizni az emelőgépek, teherfüggesztékek időszakos vizsgálatait, illetve ellenőrzi az időszakos vizsgálatok eredményét és azoknak ismeretében megszervezi a szükséges javításokat, adott esetben intézkedik az emelőgép üzemének felfüggesztéséről. Az időszakos vizsgálatokhoz, valamint a javítások idejére megszervezi az emelőgép üzemeltetésének felfüggesztését. Intézkedni arról, hogy az emelőgép kezelő a vonatkozó jogszabály szerint képesített személy legyen, az emelés irányító és a kötöző a munkájához szükséges ismereteket elsajátítsa.
  • Az emelőgéppel kapcsolatos üzemeltetői tapasztalatokat és üzembiztonsággal kapcsolatos eseményeket írásban rögzíteni vagy rögzíttetni emelőgép naplóban, és megszervezni e feljegyzések megőrzését.
  • A rendelet által megszabott időszakos vizsgálatokat elvégezni/elvégeztetni és arról vizsgálati jegyzőkönyvet készíteni, illetve a mások által készített jegyzőkönyveket értékelni. Az időszakos vizsgálatokról készített jegyzőkönyvekben feltárt hiányosságok felszámolására az üzemeltető felé intézkedési javaslattal élni.
  • A hatáskörébe utalt emelőgépekkel összefüggő feladatok megoldására javaslatokat, szerződéstervezeteket készíteni, és közvetíteni a munkáltatók és a munkavállalók felé a munkahelyi egészségmegőrzés értékrendszerét
VCA SCC kepzes es vizsga VOL

Főbb témakörök:

  • Gépészeti munkabiztonság, tűzvédelem és környezetvédelem
  • Vonatkozó műszaki alapismeretek
  • Emelőgépek üzemvitele
  • Emelőgépek vizsgálata
  • Felhasználói programok, alkalmazások

A szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítés megszerzésére irányuló képesítő vizsgát a nemzeti akkreditálásról szóló törvény szerinti akkreditáló szerv által személytanúsító szervezetként -a 2019. évi LXXX. törvény szerinti- akkreditált vizsgaközpont szervez.

A szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerzett képesítő bizonyítvány államilag elismert Emelőgép-ügyintéző szakképesítést tanúsít.

Az INNOVATÍV KÉPZÉSTÁMOGATÓ KÖZPONT (www.ikk.hu) honlapján elérhető a képesítő vizsgák jelentkezési felülete!

Középfokú végzettség (Érettségi vizsga)

Az IWS Solutions Kft. jelentkezéskor, illetve egy-két héttel a képzés megkezdése előtt visszaigazolja a képzésen való részvételüket.

Az IWS Solutions Kft. a képzési időpontok változtatási jogát fenntartja abban az esetben, ha a jelentkezők száma nem elegendő a képzés indításához, vagy amennyiben az előadó biztosítása elháríthatatlan akadályba ütközik. Az új időpont kijelölését a megrendelőkkel egyezteti.

A képzést igény szerint kihelyezett formában is megszervezzük, kérje árajánlatunkat.

ENGEDÉLYSZÁM: E/2020/000060

Képzésünkre kedvezményes képzési hitel igényelhető! Részletek:https://diakhitel.hu/kepzesihitel

Az Emelőgép-ügyintéző képesítő vizsgára bocsátás feltétele:

A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről – a képző intézmény által –kiállított tanúsítvány.

Szükséges, mégpedig 1. fokú munkaköri alkalmasság, melyet SZAKELLÁTÓHELY foglalkozás-egészségügyi szakorvosától kell beszerezni. A formanyomtatvány oldalunkról letölthető.

Kezdés

2024-02-09

Helyszín

Online formában, Budaörs

Időtartam

3 hónap

Ütemezés

péntekenként 15:00-20:00

Képzés díja

145.000 Ft 130.500 Ft

Vizsgadíj

A vizsgaközpont által meghatározott összeg

A feltüntetett árak NETTÓ árak, az ÁFA-t nem tartalmazzák. A hatósági-, az engedélyezett szakmai képzések és a támogatott engedélyezett tréningek ÁFA mentesek.

Jelentkezés

Válasszon egy képzést és adja meg a jelentkeztetni kívánt személyek számát!
Egyszerre csak egy képzésre lehet jelentkezést leadni.

Képzéseinket kihelyezett formában is megszervezzük, akár teljes mértékben vállalatra szabva. Amennyiben kihelyezett képzést szeretne, kérjen ajánlatot!

Kapcsolattartók

Elsődleges

Kérjük, először
nála érdeklődjön!

Másodlagos

Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.

molnar 1024×1024

Elsődleges

Kérjük, először
nála érdeklődjön!

Molnár Fruzsina
Tréning menedzser
Munkavédelem, egészség és biztonság
farkas 1024×1024

Másodlagos

Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.

Farkas László
Képzési üzletág igazgató
Gépészeti, építőipari képzések

Hasonló képzéseink

AKCIÓ
Chemical,Worker,Carrying,Canisters,With,Hazardous,Materials,And,Standing,By

Veszélyes anyagok és keverékek kezelése képzés

Gyakorlati útmutatót adni a veszélyes anyagok, készítmények azonosításáról, raktározásukról, kezelésükről, feliratozásukról, felhasználásukról, szállításra való felkészítésükről és szállításukról az anyag vállalathoz történő beérkezésétől a kiszállításig (akár készítmény, akár veszélyes hulladék formájában). A hallgatók ismeretet szereznek a jogszabályi környezetről, és gyakorlati útmutatót kapnak a leggyakrabban használt rendeletekben előírt kötelezettségekről.
52.000 Ft
Időtartam: 1 nap
Exchanging,Ideas.,Shot,Of,A,Group,Of,Coworkers,Talking,Together

Team coaching

A gyorsan változó környezetünkben kritikus pont, hogy a közös cél elérése érdekében egy munkacsoport hatékony teamként legyen képes működni. A team coaching során az együttműködés megteremtése és fenntartása kerül a középpontba, mely lehetővé teszi a csapatok számára problémáik azonosítását és a fenntartható megoldások kialakítását és beépítését a mindennapi működésükbe. Képzésünket vállalatához kihelyezett formában, személyesen vagy online szervezzük! Ennek igényléséhez oldalunkon lejjebb görgetve kérje árajánlatunkat!
Időtartam: 1 folyamat 6-8 alkalomból áll
AKCIÓ
Man,Repairer,Making,Electricity,Project,In,House.repairs,Planning.drawing,diagrams,plan,Of,Electrification

Mérőeszköz felügyelő képzés

Az ISO 9001 szabvány, valamint az IATF 16949 specifikáció előírják, hogy a szervezetnek gondoskodnia kell megfelelően kompetens szakemberekről, akik a termék megfelelőségének figyelemmel kísérését és a szükséges mérések feltételeit szakszerűen megteremtik. A mérésekből származó információk megbízhatósága érdekében a termelésben és a szolgáltatásban használt mérő- és vizsgálóeszközök pontosságának ellenőrzésére, karbantartására, kalibrálására, illetve hitelesíttetésére, a mérések szakszerű előírásainak kidolgozására metrológiai ismeretekre van szükség. A képzés célja: A minőségirányítási, környezetirányítási, munkaegészségügyi és –biztonsági, illetve integrált rendszerekben alkalmazott mérő- és vizsgálóeszközök felügyeletével, gondozásával megbízott munkatársak metrológiai ismereteinek bővítése, a feladatok ellátáshoz szükséges előírások, a mérő- és vizsgálóeszközökkel kapcsolatos alapfogalmak, mérési módszerek, a felügyelet feladatainak megismerése.
138.000 Ft 124.200 Ft
Időtartam: 2 nap

Egyedi ajánlatkérés

Ajánlatkérés