A képzés célja, hogy a résztvevők megértsék a mérőrendszerek értékelésének elveit és gyakorlatát. Képesek legyenek a gyakorlatban eldönteni egy vizsgálati folyamatról (mérőrendszerről), hogy alkalmas-e egy adott méréses, illetve minősítéses feladat végrehajtására. Váljon számukra világossá a teljes mérőrendszer elemzési folyamat, és ezen belül az R&R vizsgálat menete, valamint a kapott eredményének értelmezése. Az egyes összetevők alapján következtetéseket tudjanak levonni a hibák okára vonatkozóan is.
1. A mérésből fakadó döntési hibák, ezek következményei
– Első és másodfajú döntési hibák és következményeik
– A döntési hibák, mint a mérési eredmények korlátozott minőségének következményei
– A döntési hibák valószínűségének csökkentésének lehetősége, a mérendő jellemzőre vonatkozó tűrésmező szélessége és a mérési bizonytalanság közötti összefüggés
– Kapcsolat az R&R értékekkel
2. Metrológiai alapfogalmak
– Mérendő mennyiség valódi értéke, helyes értéke, mérési hiba, rendszeres hiba
– Torzítás (mérőeszközé)
– Ismételhetőség (mérési eredmények ismételhetősége)
– Reprodukálhatóság (mérési eredmények reprodukálhatósága)
– Felbontás
– Mérőeszköz metrológiai stabilitása
– Nem egzakt metrológiai fogalmak (pontosság, precizitás) jelentése és helyettesítésük egzakt metrológiai fogalmakkal
3. Az AIAG MSA módszerei
– Az R&R módszer, mint a mérési bizonytalanság számítását kikerülő eljárás
– Mit csinálunk akkor, amikor egy R&R vizsgálatot végzünk?
– Az R&R vizsgálatok menete
– Az R&R vizsgálatok eredményeinek értelmezése (%R&R, ndc érték, különböző diagramok)
– Mennyire higgyünk a kapott %R&R értéknek?
– A folyamatképesség és az R&R közötti kapcsolat
– Stratégia kialakítása a mérésekkel kapcsolatos erőforrások optimális elosztására az elemzések eredményei alapján
– Attributív vizsgálóeszközök (idomszerek) elemzése: egyszerűbb és bonyolultabb módszerek)
– Korábbi vizsgálatok eredményeinek elemzése, illetve a résztvevők által hozott elemzések értelmezése
– Alternatívák, amikor nem lehet R&R vizsgálatot elvégezni (roncsolásos vizsgálatok esete)
Gyakorlatorientált, intenzív képzési tevékenység, előadások, esettanulmányok és azok feldolgozása, csoportmunka, csoportonkénti prezentáció, írásos tananyag valamint egyéni felkészülés.
A képzés vizsgával zárul, amelyről a résztvevők 70%-os eredmény felett cégünk által regisztrált kétnyelvű tanúsítványt kapnak, 70%-os eredmény alatt részvételi igazolást állítunk ki részükre. Az eredménytelenül vizsgázóknak díjmentes lehetőséget biztosítunk a sikertelen vizsga pótlására.
Középfokú végzettség javasolt
Elsősorban autóipari beszállító vállalatoknál dolgozó különböző szakirányú szakembereknek, akik az ilyen jellegű vállalatoknál különböző funkciókban és szinteken vezetői feladatokat, vagy önálló felelősségi körrel rendelkező munkakört látnak el. Minőségügy, folyamat fejlesztés és termelés területén dolgozó szakembereknek és vezetőknek. Ajánljuk továbbá belső és független konzulenseknek, leendő auditoroknak is.
Javasolt a képzés előtt a Statisztikai folyamatszabályozás (SPC) ismeretek megszerzése, amely nagyban könnyíti a módszer megértését és készség szintű elsajátítását.
Mi tetszett legjobban a képzésen?
MiniTab, az oktató előadásmódjában (Burka Melinda, projekt asszisztens, NP Hungária Kft.)
Minden kérdésre releváns, érthető választ kaptunk, Minitab18 (Németh István, újtermék minőségirányítási vezető, NP Hungária Kft.)
Az oktató felkészültsége, és a leadott anyag minősége (Dudásné Tarpai Katalin, minőségügyi technikus, NP Hungária Kft.)
Az elmondott elvek és „törvények” megmutatása a gyakorlatban „Minitab” segítségével. (Demjén Erika, minőségügyi technikus, NP Hungária Kft.)
Az eddig alkalmazott gyakorlatok elméleti része is érthetővé vált (Berkó József, minőségbiztosítási technikus, NP Hungária Kft.)
MiniTab18 szoftver alkalmazása és az oktatás hangulata, színvonala. Az MSA rendszer alkalmazása, példákkal való megtekintése (Kóródi Andrea, minőségirányítási technikus, NP Hungária Kft.
Előadásmód, előadó felkészültsége, és reális tapasztalatok, számítások átadása (Bíró Csaba, projekt vezető, NP Hungária Kft.)
Előtérbe került a gyakorlati alkalmazás (Galambos András, gépészmérnök, Johnson Electric Hungary Kft.)
Alkalmazott tudás rendszerezése (Antal Dániel, csoportvezető, Johnson Electric Hungary Kft.)
Az előadó stílusa, előadás módja (Gicziné Lajkó Eszter, minőségbiztosítási munkatárs, Hafner Pneumatika Kft.)
Igen, tetszett az oktatás és az oktató előadásmódja. Mivel én már elég sok külső tanfolyami képzésen voltam, fontos a tartalom mellett az oktató felkészültsége és előadás módja is (pl.: mennyire tudja átadni az anyagot a hallgatónak, milyen az elmélet és gyakorlat aránya stb…). Előzőleg már voltam egy 4 napos MSA képzésen és az „szörnyű” volt. Jóformán nem lettünk okosabbak. (Nagy Gellai Károly, Minőség- és környezetirányítási vezető, FASTRON Hungaria Kft.)
Nagyon sok hasznos gyakorlati ötletet kaptam az alkalmazhatóságra (Schuck Ádám, hibakereső mérnök, Sanmina.-SCI Kft)
A szándék, hogy ne csak egy program használatát sajátítsuk el, hanem a mögöttes tartalmat is érthessük, ismerhessük.
Már használtam a Minitabot régebben, de most rájöttem, hogy sokkal több mindenre használható. Megtudtam, mik vannak a használt MSA és SPC táblázataink mögött.
A katarzis, az ismereteimet nagymértékben bővítettem.
Gyakorlati példákon keresztül bemutatott elméleti anyag.
Az előadó szakmai felkészültsége, hozzáállása.
Rálátást kaptam a cégnél is használt eszközök használatára.
Az érdekes előadásmód és a gyakorlati példák.
Tanár Úr felkészültsége és előadásmódja, kivételesen magas színvonalú.
A képzés a megfelelő mélységben tárgyalta a témákat, próbált közben gyárspecifikus lenni. Az oktató felkészültsége szakmailag és a gyakorlatban is magas szintű.
Az előadásmód és a tananyag, amely jól összerakott és később is forgatható, megérthető.
Mintafeladatokon keresztüli példa szemléltetés.
Az elméleti rész részletes áttekintése, annak magyarázata, összefüggésekre való rámutatás.
Színvonalas és jól felépített előadás. Sok fogalmat letisztázott, amit korábban másként értelmeztem. Gyakorlati oldala kimagasló volt, más tréningekhez képest.
Gyakorlatias képzés, Minitab ismertetése, rengeteg különböző vizsgálati mód.
Mindenképpen nagy segítség a szoftverrel elvégzett grafikus szemléltetés.
Ajánlaná-e másoknak is a képzést? Miért?
Igen! Színvonalas, tartalmas, érdekes program (Burka Melinda, projekt asszisztens, NP Hungária Kft.)
Igen, mert sok mindenben segít rátekintést nyerni a munkavégzés pontosabb elvégzéséhez. (Dudásné Tarpai Katalin, minőségügyi technikus, NP Hungária Kft.)
Szívesen ajánlanám ezt a képzést más hasonló cégeknek, mert R&R mérési elvének elmagyarázása és fontossága nagyon fontos (Demjén Erika, minőségügyi technikus, NP Hungária Kft.)
Igen. A szakmai felkészültség szintje egy ilyen képzéssel növelhető. Precíziós alkatrészek gyártásánál elengedhetetlen a mérőrendszer elemzése (Berkó József, minőségbiztosítási technikus, NP Hungária Kft.)
Igen, mérőrendszer elemzés megfelelő alkalmazásának az elsajátítása érdekében nagyon fontos ez a képzés (Kóródi Andrea, minőségirányítási technikus, NP Hungária Kft.)
Igen, mert a képzés alapjai 100%-ban elsajátíthatóak (Bíró Csaba, projekt vezető, NP Hungária Kft.)
Mindenképpen ajánlom azoknak, akiket ez a téma érdekel és alkalmazni is szeretnék (Schuck Ádám, hibakereső mérnök, Sanmina.-SCI Kft)
Igen, a menedzsment tagoknak is kis cégeknél, hogy a folyamat stabilitás és MSA értékeit az elkészítőkkel közös szemüvegen lássák.
Igen, szívesen ajánlanám. Nagyon érthetően voltak ismertetve a különböző módszerek.
Igen, az oktató és a kiadott tananyag miatt, valamint a Minitab program sokszínű alkalmazhatósága miatt.
Igen, mert jó alapot adott a későbbi gyakorlati alkalmazáshoz.
Igen, mivel ez a tudás szükséges egy gyártó tevékenységet végző cégnél.
Ajánlanám, a többségét azoknak a dolgoknak, amik eddig homályosak vagy feketék voltak, sikerült tisztába tenni.
Ajánlom, mert érthetően adja át az SPC-MSA alapokat, amelyeket egyéni tanulásban nehéz lenne elsajátítani.
Igen, alapismeretek megismertetése, megértése fontos és az egész jól átjött, noha ez elég speciális terület.
Mindenképpen, a cégnél előforduló feladatok elemzésére, megbeszélésére is volt lehetőség.
Igen, rengeteg az információ, melyet mindenki személyre szabottan alkalmazhat.
A feltüntetett árak NETTÓ árak, az ÁFA-t nem tartalmazzák. A hatósági-, az engedélyezett szakmai képzések és a támogatott engedélyezett tréningek ÁFA mentesek.
Válasszon egy képzést és adja meg a jelentkeztetni kívánt személyek számát!
Egyszerre csak egy képzésre lehet jelentkezést leadni.
Képzéseinket kihelyezett formában is megszervezzük, akár teljes mértékben vállalatra szabva. Amennyiben kihelyezett képzést szeretne, kérjen ajánlatot!
Kérjük, először
nála érdeklődjön!
Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.
Kérjük, először
nála érdeklődjön!
Amennyiben az elsődleges kapcsolattartót nem éri el.
Értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről!
Kövessen itt is: